Az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a rítusaiknak, ám kevesen tudják megmagyarázni, miért annyira fontosak. Egy görög antropológus most tudományos eszközökkel bizonyítja, hogy a látszólag értelmetlen szertartások konkrét előnyökkel járnak a Homo sapiens közösségei számára.
E rovat hasábjain és ősszel megjelent könyvem, a Nonkonform oldalain is sokat foglalkoztam azzal, miért és hogyan erősíti a vallásosság a közösségek jövőképességét. Az utóbbi hetekben egy újabb izgalmas mű látott napvilágot a témában Dimitris Xygalatas, a Connecticuti Egyetem kísérleti antropológiai laboratóriumának vezetőjétől. Szerzőnk szakterülete a rituálék világa, az együttműködés kialakulása és működése az emberi közösségekben, az egyéni észlelés és a közös kultúra egymásra hatása. Munkásságát különösképp rokonszenvessé teszi, hogy kutatásaiban ötvözi az elméletet és a terepmunkát, az emberi szokások valós körülmények közötti tanulmányozását.
Fotó: Brain Bar
A Ritual (rituálé) kiindulópontja, hogy a címben foglalt jelenség „a legrégebbi és legrejtélyesebb szál az emberi kultúra történetében”, ami látszólag ellentmondásos: az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a rítusaiknak, de kevesen tudják megmagyarázni, miért annyira fontosak. „Minden közösséget áthatnak a látszólag értelmetlen szertartások a kézfogástól a rontásig, a vallásos szertartásoktól a felvonulásokig. Már azelőtt óriási kőtemplomokban gyűltünk össze, hogy megtanultunk volna gazdálkodni. S bár a rituálék sokszor akár évszázadokon át változatlanok maradnak, logikájuk máig rejtély.”
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
A Bizottság szerint az Apple megsértette azt a jogszabályt, amely tiltja a platformoknak, hogy korlátozzák a fejlesztőket abban, hogy olcsóbb alternatívákra irányítsák a felhasználókat.
Miközben a Tisza fővárosi politikusától csak egy érzéketlen megszólalásra futotta, Magyar Péter egyetlen Ukrajnát bíráló hangot sem mert kiejteni a száján azok után, hogy ukrán toborzók vertek össze egy magyar állampolgárt, aki később életét vesztette.
p
2
3
8
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!